A Kistermelői Harc Napja .

2012-05-16 13:08:40

Április 17-én van minden évben a Nemzetközi Kistermelői Harc Napja. Igen, ilyen is van. Mindez persze rossz hír az ipari mezőgazdaság jelenlegi, káros formája számára. Tavaly határoztak a nemzetközi napról az élelmiszerönrendelkezési mozgalom ausztriai találkozóján, amelynek a szervezésében a Védegylet is részt vett.

Szalai Péter emlékezetére.

2012-05-04 12:41:12

Köszönjük Munkácsy Bélának a most megjelent irását, a barátunkról, Szalai Péterről. Ahogy irja, Peti több éven keresztül segített a Védegylet Global Projekt nevű munkájában, egyrészt új filmek felkkutatásában, másrészt szinkronizálással, feliratozással, tanácsadással, és elsősorban bátoritással. A filmek nagy hatással voltak rá, ugyanúgy mint ránk, és mint müfajban is ő látta meg a lehetőséget, hogy egy vállalható világot teremtsünk, amelyben szívesen élünk.

Paola Cavalieri Budapesten a világjogi konferenciánkon.

2012-04-11 22:17:21

A csimpánzok, bonobók, gorillák, orangutánok változatos szociális, érzelmi és kognitív életet élnek, rendelkeznek a racionalitás, az öntudat képességével, és azzal, hogy tisztában legyenek magukkal, mint egy múlttal és jövővel rendelkező entitással.

'Kinek van joga a világhoz?'-konferencia - PROGRAM.

2012-04-11 10:45:15

Közöljük a nemzetközi világjogi konferencinánk végleges programját. Csányi Vilmos etológus, filozófusok, jogászok, a szakma kiválóságai külföldről és itthonról.

Egy e-mail elküldésével még lehet jelentkezni, ezen a címen: regisztracio@vedegylet.hu.

A világjogi konferenciáról az MTI, és a Heti Válasz.

2012-04-07 15:09:11

Tájékoztattuk az MTI-t a világjogi konferenciánkról, amelynek Sólyom László fővédnöke. Egy kormánypárti hetilap már "Visszatér Sólyom László" alcímmel ad hírt a rendezvényről, illetve: "Nagy dobásra készül a volt köztársasági elnök". Ami biztos: nemzetközi világjgogi kezdeményezés is lehet az esemény utóélete.

A hazugságoktól az autoriter kormányzásig – hanyatlásunk évtizede.

2012-04-05 21:04:10

Boda Zsolt (Védegylet) vitacikke a Magyar Narancsban: "Mivel külső tényezőket nem okolhatunk, a politikai elitünket kell elővennünk. Az elmúlt tíz év hanyatlásáért a balliberális és a fideszes politikai garnitúra a felelős, és a hozzájuk kötődő intézményesült korrupció, a magas szinten művelt szociális demagógia és közönséges hazudozás. Ez törvényszerűen vezet a társadalom politikából való kiábrándulásához, legitimációs problémákhoz – amire pedig logikus, de se nem elfogadható, se nem célravezető válasz a jogállam és a demokrácia lebontása. Ugyanis a társadalom ellenében nem lehet hatékonyan kormányozni."

A Kinek van joga a világhoz?-konferenciáról a Klub Rádióban.

2012-04-04 19:17:51

Mi, mint emberek egy világháborút folytatunk az összes többi élőlénnyel szemben ezen a bolygón. Pontosan ez a probléma, és ennek a békeszerződése lenne ez a dokumentum, amit javasolnánk, és amit el kellene kezdeni megfogalmazni. Ugyanis mai nap az emberen kívül semmilyen más lénynek nincsenek jogai a Földön. Ez nem fenntartható állapot.

Következő >>

Könyvajánló


Filmajánló


A nyakunkon.

Rendezvényajánló

Privatizáció és

közszolgáltatások