Hozzáférés a filmekhez:


A Védegylet a filmlistán szereplő összes filmet rendelkezésére bocsátja a 2012. december 1-9 között vetítést szervező közösségeknek.
A helyi szervezők döntik el, hogy a megkapott listából melyik filmeket kívánják levetíteni a filmhét keretében.
A filmeket postán küldjük a helyi szervezők által megadott címre.


Technikai útmutató a lejátszáshoz:


A filmeket két DVD-s kiszerelésben postázzuk. A lemezek az összes asztali DVD lejátszón lejátszhatók, valamint olyan számítógépen is, amely DVD olvasót és szoftveres lejátszót is tartalmaz.

A filmeket praktikussági okokból jobban tömörítettük a szokásosnál. Akik nagyobb felületre vetítenének (pl. mozivászon), és nem elégedettek a képminőséggel, a címen jelezzék felénk, hogy mely filmekre lenne szükségük. Azokat jobb minőségben, egyes esetekben nagyobb felbontásban, biztosítani fogjuk számukra.


Vetítési jogdíj és belépő:


A „Hozzávalók”, a „Jövő farmja” és a „Vigyázat ehető” című filmek közösségi, non-profit vetítéséhez a Védegylet tisztázta a filmekkel kapcsolatos vetítési jogdíjakat a filmhét időtartamára (2012. december 1-9).

Mivel non-profit vetítési joggal rendelkezünk, ezeknek a filmeknek a bemutatásakor belépőjegy nem szedhető!
A vetítést követő egyéb programokhoz azonban már szedhető belépőjegy. Amennyiben a programokkal kapcsolatban költségek merülnek fel (pl. terembérlet, stb.) a helyi szervezők a filmek vetítése után adományt gyűjthetnek az adott költségek térítésére.


Szempontok a filmek kiválasztásához, társításához:


A nem magyar nyelvű filmek magyar felirattal vannak ellátva. A filmek összeállításánál érdemes figyelembe venni, hogy a feliratozott filmek követése nehézséget jelenthet egyes célcsoportoknak (pl. iskolás gyerekek számára).

A filmek társításánál szintén érdemes figyelembe venni a filmek időtartamát. Általában a közönség figyelme egy-másfél órán keresztül tartható.

A filmek kiválasztásának megkönnyítésére a rövidebb filmeket tematikus csoportokba soroltuk: Ettől függetlenül, a filmeket különböző tematikus csoportokból is össze lehet válogatni egy adott vetítéshez.
A filmeket gimnazista szintnél fiatalabb korosztályoknak nem ajánljuk.


A vetítéshez kapcsolódó egyéb program ötletek


A résztvevők hátterének és érdeklődésének függvényében a filmvetítést egybe lehet kötni egy beszélgetéssel. Ehhez néhány vitaindító kérdés javaslat:


1. Étkezés, élelmiszer beszerzés:

Mennyire változatos, egészséges és ízletes az étrendünk?
Mit eszünk otthon és milyen a helyi menza?
Előfordulnak-e benne különleges, ritkábban használt zöldségek, gyümölcsök, gabonák? Vannak-e még olyan hagyományos vagy új ételek, amelyekhez a környékre vagy Magyarországra jellemző különleges alapanyagok szükségesek?

Honnan szerezzük be az ebédhez a hozzávalókat és mit veszünk figyelembe bevásárláskor? Milyen források vannak a környezetünben, amelyek lehetővé teszik a friss, helyi, egészséges, megfizethető alapanyagok vagy feldolgozott termékek beszerzését? Van-e még piac a kerületünben vagy a településünkön, és ha igen, milyen élelmiszereket lehet ott kapni? Ismerjük-e a termelőket? Tudjuk-e, hogy mit, hol és hogyan termesztenek? Vannak-e még olyan gazdálkodók a környéken, akiktől kevésbé ismert, érdekes termékeket lehet vásárolni?


2. Gazdálkodás, kertészkedés:

Milyen szempontok szerint döntjük el, hogy mit vetünk a saját kertünkbe és mit árulunk a piacon?
Mit keresnek a vásárlók?
Honnan szerezzük be a vetőmagot, és honnan tudjuk, hogy mit kezdjünk a fodros kellel és a csicsókával a kertben és a fazékban?
Mi alapján döntjük el, hogy milyen gazdálkodási formát alkalmazunk?
Hogyan mellőzzük a vegyszerek alkalmazását? Hogyan védjük meg növényeinket környezetkímélő módszerekkel?
Milyen környezetkímélő termesztési praktikákat ismerünk? Hogyan kell komposztálni?
Mi a permakultúra, és vannak-e egyéb hagyományos vagy új termesztési módok, amelyek segítenek megőrizni a környezetet és az egészséget?
Milyen hatással van a változó, szélsőséges időjárás a gazdaságunkra, arra hogy mit termesztünk és hogyan?
Gazdálkodnak-e még az emberek a faluban?
Elképzelhető-e közösségi gyümölcsös létrehozása a településen?
Hogyan oldható meg a földterülethez való hozzáférés azok számára, akik gazdálkodni szeretnének vagy közösségi kertben gondolkodnak?


3. Közös célok, tervek a jövőre nézve:

Milyen ételeket szeretnénk enni otthon és a helyi menzán?
Mi valósult már meg ebből a kívánságlistából?

Mi kell még ahhoz, hogy ez az elképzelés megvalósuljon?

Hogyan tudjuk megőrizni a már létező, értékes és hasznos helyi kezdeményezéseket, legyen az a termésfölösleg cseréje helyi közösségek belül vagy a még működő helyi piacok? Hogyan tudnánk ezeken javítani vagy bővíteni?
Elképzelhető-e új értékesítési/beszerzési lehetőségek kialakítása (pl. új piacok létrehozása, közösségi kert, doboz-rendszer vagy közösség által támogatott mezőgazdaság) a helyi közösségeinken belül?
Kivel lehet összefogni? Ki milyen szerepet, feladatot tud vállalni?
Miben tud segíteni az önkormányzat, a helyi iskola vagy óvoda, a gazdálkodók, a szülők, helyi civil szervezetek, a helyi vállalkozások?
Milyen távlatban érdemes gondolkodni, milyen határidőkkel?


4. Egyéb ötletek:

A vetítéseket és beszélgetéseket további elemekkel lehet színesíteni.

Térképezzétek fel, hogy milyen környezettudatos, kistermelői és egyéb helyi termékeket áruló bevásárlási lehetőségek vannak a lakhelyeteken, településeteken.

Lehet tartani kóstolókat, lekvár-, befőtt- és receptcseréket, vagy akár közös főzéseket.


További háttéranyagok:


borito_szakacskonyv A kerttől a konyháig: A tudatos szakács könyve
(3.04 MB, PDF)
borito_helyi_kozossegek Helyi közösségek a mezőgazdasági sokféleségért Magyarországon
(1.75 MB, PDF)
borito_kozbeszerzesi_kisokos Helyi, minőségi termékek a közétkeztetésben
- közbeszerzési kisokos önkormányzatoknak és gazdálkodóknak
(680 kB, PDF)



Szervező



Támogatók